Kezdőlap Rólam
Csak egy út maradt - felfelé
Lejegyezve: 2015.01.06



Ez most valami nagyon személyes lesz. Igaz, mély, családi, fájdalmas és szentséges. Nehéz szavakba önteni, még hosszan is talán csak egy kis szeletét lehet, mégis átadom Neked, talán segít majd Téged is.

A téma a halál. Nehéz, sötét, súlyos. Mégis, amit megéltem, az felemelő, fényes és fehér. Elmondom.

Egy anya halála. Nagycsütörtökön Édesanyám kórházba került, s rá 40 napra meghalt. Hogy mi történt közben? Az egészségügyi labirintusban bolyongás. A megoldás lázas keresése. A lehetetlen megmozgatása. Orvostól orvosig, szánalmas állapotú kórháztól kórházig menekülés. Órákig tartó telefonálás a folyosó padlóján kuporogva. Kitartó küzdelem, hogy megmentsünk egy anyát. Tolókocsis Anyák napja a kórház kertjében - 8 vidám, életet sugárzó unokával. Hála értük. Aztán a továbbmenekülés, három nap otthon, ápolás a magunk erejéből, megpróbáltuk. Hála a barátokért, akik segítettek, amit tudtak. És az utolsó 3 nap a megváltás helyszíne - a Hospice ház.

Közben megéltem a lentet és a fentet, a mélyet és a magasat. Súly volt, fájt nagyon, voltam erős is, józan is, cselekvő is, szerető is, gondoskodó is. A lánya és az anyja egyszerre. Egyik nap átszállítottuk Őt egy másik kórházba. Alig indultunk el, amikor a mentővel ütköztünk. Én, mint kísérő, a bekötetlen pótülésen. Repültem másfél métert. Az Anya, akiről akkor már én gondoskodtam, mint tehetetlen gyermekemről, egy pillanat alatt változott vissza anyává. Ősi ösztön, mélyen belé ivódott anya-erő. Még akkor is. Hála érte.

Amikor már kiderült, hogy nem bírjuk otthon, megpróbáltunk bejutni a Hospice házba. Azt mondták, lehetetlen. És akkor megtörtént a fordulat. Reggel jött egy telefon. Az egyik beteget váratlanul elviszik a rokonok a nyaralóba. Miénk az ágya. Csoda. Fájdalmas öröm. Hála érte. Van segítség. Nem akart bemenni. Aztán azt mondta: Értetek bemegyek. Hála érte.

Öcsém akkor érkezett külföldről. Szívszorító időzítés. Zarándokút. Immár együtt a család. Következő állomás. Hárman testvérek a mentőbe zsúfolódva együtt vittük be. Ilyen pillanatokban nem sokat beszél az ember. Teszi, amit kell, hallgat, és mélyen, nagyon mélyen érez. A könnyeket, a kétségbeesést, a fájdalmat eltesszük akkorra, amikor annak helye, ideje van.

Hála a Hospice házért, amely tárt karokkal befogadta Édesanyánkat, hogy a Zarándokút véget érhessen. A szegények orvosának hetedik lánya, akivel olyan méltatlanul bánt a kórházi rendszer, itt megnyugvásra talált. Ahogy beértünk, mintha hazaért volna. Lenyűgöző kontraszt. Elmondhatatlanul másik világ, más emberekkel. Hála, hála, hála mindannyiukért. A napi mosdatásért, a hajnalban vasalt virágos, illatos ágyneműért, a tapintatért, a láthatatlanul gondoskodó kezekért, a szolgálatért, a szeretetért. Hála annak a nővérnek, aki éjjel kettőkor felváltotta öcsémet a virrasztásban, és helyette fogta anyánk kezét, amíg öcsém kicsit aludt a megvetett tábori ágyon. Hála annak a nővérnek is, aki az utolsó percekben még bekötött egy infúziót, mert ez még segít egy kicsit. Mert érző ember volt. Hála a családomért, a hitükért és erejükért, az erős kötelékért, amivel egymást tartottuk ezekben a hetekben, napokban, órákban. Egy anya, egy apa és három gyerek.

A család - együtt. Odakint szélzúgás, készülődő vihar, mint gyermekkorunk balatoni nyaralásain. Időtlenség. Mi négyen a beteg körül - egymás kezét, vállát, lábát fogva. Öten egységben. Erősen. Mint egy gyémánt. Hatalmas, kitapintható energiával. Szavak nélküli totális támogatásban. Várakozásban. Megadásban. Elfogadásban. Egy nagy közös úton. Amikor egyikünk kezét el kell engedni. Melegség és erő áradt a kezéből.


Három nap. Virrasztás. A második nap tudtam kimondani: Anyu, menj! El kell idáig jutni, erre kellett a 40 nap. Amikor már mindent megpróbáltál, amikor sorra dőlnek be az utak, elfogynak mind, akkor végre felnézel, és megérted, hogy csak egy út maradt - és az Felfelé vezet. És akkor, ott születik meg a Kegyelem.

Ahogy közeledett az idő, lett egyre sűrűbb a tér. A lelkek gyülekeztek - fogadóbizottság odaátról. Éreztük őket mind. A korán elment elsőszülött fiút, a szülőket is, a véneket, a bölcseket. Nyílt az Átjáró. Döbbenetes volt érezni. Lehet, hogy ezt nehezen érted, de aki élt már át hasonlót, tudja, miről beszélek. Olyankor valóban megnyílik az Ég, hogy beengedjen egy lelket. Ez nem vallásos meggyőződés. Nem kell hozzá hinni. A megtapasztalás mindennél nagyobb erejű. Kézzel fogható, mellbevágó bizonyosság. Hogy halál nem létezik, csak élet van, különböző formában. Átlényegülés van, átváltozás van. Látni, ahogyan a test és a lélek különválik, és megérteni, hogy a test valóban csak otthont adott egy időre. Mint egy elromlott óraszerkezet, leáll, végre megszűnik a szenvedés, és kiszabadul a lélek. Már jóval előtte kapcsolódás van, hívás odaátról, Ő már azokra figyel, már rajta van az úton, már csak arra néz, már őket hallja, és mosolyogva megy. Mi pedig innen fogjuk a kezét - és az Átjárónál átadjuk.

Első mondat, ami a számon kiszaladt a bátyám nyakába ugorva: Gratulálok! Meglepő, tudom. Olyankor más állapotban van az ember, és mélyről jönnek a mondatok is. Mert nehéz volt megélni, a szenvedést, a tehetetlenséget, és a „gratuláció” a bátor, helytálló báttynak szólt, aki végigment a Zarándokúton. Egy anya meghalt - egy anya feltámadt. És közben mi is megjártuk a magunk feltámadását - átjutottunk mind.

A Hospice ház kertjében álltunk a falnak dőlve, egymás kezét fogva - és ott volt kint, ott volt mindenhol az Anya. Döbbenetes élmény. Maga a határtalan Élet. Ragyogó fehérség. Ölelő fényesség.

Hála a 40 napi bolyongásért, hála a harmadnapi feltámadásért, hála a családomért, hála azért, hogy részese lehettem a nagy misztériumnak. Hála azért a mindennél erősebb tapasztalásért, hogy az Élet ott lüktet a halálban is. És hála Édesanyámért, aki életet adott. Még a halálban is. Újjászülettünk.
    Szappanyos Orsolya, kapcsolattolmács.
Az oldal valamint a Facebook oldal minden írása saját szellemi alkotás, amelyet szerzői jogok védenek. Megosztható változtatás nélkül, a szerző és forrás pontos megjelölésével. Köszönöm.
 
Kapcsolódó írások:

- Pillangótánc
- Hagyom, hogy minden lélek járja a maga útját
- Anyalánc
- Mintha
 
< < <  Vezetett vagyok
 
 
KAPCSOLAT


Szappanyos Orsolya kapcsolattolmács
Cím: Léleképítészet,
Budapest, II.kerület, pasaréti út 12.
félemelet 2. kapucsengő: 12
E-mail: ragyoglak@gmail.com
Telefonszám: kérd e-mailben!
Skype: Ragyoglak

KERESÉS

 
KÖVESS A FACEBOOKON!

 
FÉNYÉKSZER
 
 


Copyright © 2014-2018. Minden jog fenntartva! Ragyoglak.hu | Szerzői jogok | Adatvédelmi Irányelvek

Kezdőlap - hirfolyam Kezdőlap - hírfolyam Likeold az oldalunkat!