Kezdőlap Rólam
Mélységes a csend
Lejegyezve: 2016.02.26



Mélységes a csend. Mélységes a nyugalom.
Döntöttem. Léptem. Itt vagyok.
Egy keskeny palló előtt állok. Nincs más út, csak a pallón át a túlsó partra.
Alattam a Mélység. Felettem a Kékség.
Hátam mögött Bizonyosság, bennem Hit, előttem Bizalom.
Előre nézek. Szívemmel látok. Vezetnek. Hívnak. Lépek.
Végtelen a csend. Végtelen a nyugalom. Csak a pillanat létezik. A telihold előtti pillanat…

Lépek. Érkezem. Már látlak Téged. Itt vagyok. Belülről mosolygok Rád.
Namasté.
Orsi

Négy évtizede úton, a Nő útján. Visszanézek. Számot vetek. Képek jönnek.
Elmondom.

A tiszta szívű kislány, a "kofa", aki érti, éli és meséli az életét. Önmagát adja. A szembesülő tízéves, aki úgy dönt, bezárkózik, mert a világ nagyon más, nincs benne helye annak, aki ő. Tudja, hogy tiszta, hogy kincs, amit hozott, de nem adható át, megtartja magát magának. A világ értetlen. A kislány elhallgat. Félelem. Növekvő feszítés belül. 21 évesen az oltár előtt, fehéren, hittel, bizalommal és odaadással. Bent biztonságos. Fészekrakás. Lelke a táplálék. Tanári diplomával 22 évesen szülés. Csatornává válni. Fájdalmat vállalva életet adni. Beavatás a női lét misztériumába. Csoda.

29 évesen négy gyermekes anya. Magát adja. Teste a táplálék. A világ értetlen. Mások szemében vakmerő. Más úton járó. Kevesekkel kapcsolódó. Magát végsőkig kimerítő. Saját létéért küzdő. Gyermekeiért küzdő. A férfiért küzdő. Határai meghaladása. Bezártság. Végtelen fáradság. Erőpróba. Kitartás. Hit. Közös küzdelem. Fiatalság, a hegyet is odébb, ha kell. Együtt minden megy.

Vándorlás. Megérkezés. Otthonra találás. Összetartó család a Tűz körül. Békesség, melegség, öröm. Növekvés. Belenőni a feladatba. Nagycsaládos anya. Mégis oly kislányos. De nagyot vállalt. Nem szól. Bírja. Kisbuszt vezet, széket csiszol, ezer problémát megold. Munkába áll. Kivirul. Nem szól. Változik.

2006. A válság. 33 évesen rémálomra ébredés. Összeomlás. Felállás. Segítségkeresés. Férfiak. Nők. Tapasztalatok. Könnyek. Sok kanyar, sok szenvedés, sok felismerés, sok bölcsesség. Betegség vagy továbblépés. Megalkuvás vagy helyre kerülés. Együtt vagy külön. Hallgatás. Érés. Döntés. Közben halál, temetés. Az anya, aki kitartott, az anya, aki 70 évesen belehalt. Gyász. Van tovább. 39 évesen válás. A világ értetlen. A világ hallgat. Mindent eladni, mindent felezni. 4 gyerek kétfelé. A nagylány 17. Ő már leválóban. De a Fiú még gyerek. 10 éve az apa vágta el a köldökzsinórt. Ami megmaradt, megtartja-e Őt? A ragasztószalag hangja, ahogy lezárja az utolsó dobozt is. Jönnek. Elviszik. Vigyázz az öcsédre! Elmennek. Az anya belehal. Aztán mégis vesz egy újabb levegőt.

Egyedül. Mélyen. Csend. Üresség. Lezárás. Lélekerő. Gyógyulás és gyógyítás. Múlik. Ami érték, marad. Otthonteremtés. Tisztuló kép. Békesség. Építkezés. A nagy 8 hónap múlva visszatér. Elveszett, de megkerült. Hála. A Fiú erősödik. Az apával férfi kör. Az anyával női kör. Család. Túlélés. Újrarendeződés. Új korszak. Érkező férfiak. Elmúló férfiak. Újra egyedül. Megmaradni Nőnek. Kereknek. Elfogadás. Férfi nélküli meztelen magház. Növekvő bizalom. A világ ért. A világ helyet ad. Lépni, merni, nyitni. Nők. Férfiak. Közösség. Bölcsesség. A Nő megszólal. Adásban van. Elmondja.

Mélységes a csend. Mélységes a nyugalom.
Hittem. Döntöttem. Bíztam. Léptem. Visszanézek. Mögöttem egy keskeny palló.

Itt vagyok. Hálás vagyok. Az útért, amit megtettem. A bölcsességért, ami megmutatta az irányt. A társakért, akikkel dolgom van. Valami hajtott belülről. Valami hívott kívülről. A magot megszállta egy álom. A fűszál oly gyenge, mégis megtalálja az utat, mégis áttöri a betont. Bezárkózásom páncélját áttörtem. Kint van hely, kint van tér, kint van Ember. Kapcsolódom. Megszólalok. Egyre tisztábban. Vagyok. Hála.

Itt vagyok. Jó itt. Téged várlak.
    Szappanyos Orsolya, kapcsolattolmács.
Az oldal valamint a Facebook oldal minden írása saját szellemi alkotás, amelyet szerzői jogok védenek. Megosztható változtatás nélkül, a szerző és forrás pontos megjelölésével. Köszönöm.
 
Kapcsolódó írások:

- Nem mondhatom el
- Vártalak
- Most Te jössz
- Én a Világban, Bennem a Világ
 
< < <  Hosszú fehér ruhában
 
 
KAPCSOLAT


Szappanyos Orsolya kapcsolattolmács
Cím: Léleképítészet,
Budapest, II.kerület, Pasaréti út 12.
félemelet 2. kapucsengő: 12
E-mail: ragyoglak@gmail.com
Telefonszám: kérd e-mailben!
Skype: Ragyoglak

KERESÉS

 
KÖVESS A FACEBOOKON!

 
FÉNYÉKSZER
 
 


Copyright © 2014-2018. Minden jog fenntartva! Ragyoglak.hu | Szerzői jogok | Adatvédelmi Irányelvek
Kezdőlap - hirfolyam Kezdőlap - hírfolyam Likeold az oldalunkat!