Kezdőlap Rólam
Mielőtt megbocsátok
Lejegyezve: 2016.11.20



Megtörtént. A kés a szívemben. Nem hittem, hogy megteszed. Éles, szinte elviselhetetlen a fájdalom, nincs most semmi más, csak ez az érzés, a fájdalom... összetör, meggyötör, s én nem tudom, hogyan éljem túl a pillanatot. Valami haldoklik bennem, valami végleg elveszett, a testem apróra kuporodik, takarná a mély sebet; ne érj hozzá, ne érj hozzám! - löknélek el magamtól, akinek oly gondtalan nyíltam, s aki oly gondatlan elvesztett, nem segít a kedves szó, a simogatás, a "nem akartam ezt".

Valami haldoklik bennem, s a haldoklónak tisztelet jár. Te nem tudod, mit érzek, itt te már ne dirigálj! Hogy bocsássak meg, azt kéred, jó lenne, tudom, a teher alól felmentene, csakhogy ez nem így megy! Sem kérésre, sem csettintésre, sem jó szóra sem varázsütésre bocsánatot tőlem nem nyerhetsz.

Valami történik bennem, valami elindul velem, egy rémálom, egy eddig ismeretlen történet elragad, sodor messzire. Hátat fordítok neked, elszakadok tőled, távolodsz, alakod már csak halvány sejtelem, s én belefekszem egy véráztatta folyóba, visz le magával, mélyre a gyötrelem. Valami vár rám, el nem kerülhetem, hogy mi lesz a vége, nem sejtem, de most engedj! - el kell innem mennem. Hangod már nem ér el, szemed már nem látom, megszűnsz Te és megszűnünk Mi, világok választanak el bennünket egymástól.


A fájdalom után megismerem a gyűlöletet. Én nem tudtam, hogy ilyen tekintete van! Magam is megrémülök tőle, ahogy farkasszemet nézünk. Iszonyú erős, egy pillanat alatt maga alá gyűr, s én megadom magam, engedem, hogy átjárjon teljesen. Talán soká tart, talán benne ragadok, talán ő kerekedik végleg felül..., de talán, ha meghallgatom, megértem, engedem szóhoz jutni, hamarabb csendesül. Testvére, a düh is beszáll a játékba, ketten még kegyetlenebbek, de nem akarok már harcot, még velük sem. Elfogadom, hogy vannak, szót kérnek és hangot kapnak..., és csodák csodája, egy reggel arra ébredek, hogy már nem tartanak velem.

A következő állomás a csalódás és veszteség. Ráébredni, hogy semmi sem az, ami, lehántani a valóságra rakódott álarcokat, és belenézni az igazság tükrébe kegyetlen folyamat. Ahogy visszanézek, mosolyok, gesztusok, jó napok és szép képek tűnnek fel és tűnnek el; átíródik a múlt, mert érvénytelenné tesz mindent a jelen. S mint délibáb, meghajol előttem a képzelt jövő, "Nem vagyok a tiéd." - mondja kimérten, és elenyészik ő.

Aztán előbújnak a jelek a rejtekhelyekről: a múlt apró darabkáiból összeáll egy óriási felkiáltójel. Hisz minden régóta ott volt a szemem előtt! - mégsem láttam meg. Istenem, hogy lehettem ennyire naiv! - csak az ártatlanság nem sejt soha semmit. Érkezik a keserűség, az elárulás érzése, kezdem felfejteni a mögöttem álló utat, s amit találok, nem kívánom az ellenségemnek se.

Ekkor azt mondja egy belső hang: merülj még mélyebbre! Követem szívem.

S ott, a sok fájdalom, harc, gyűlölet, kudarc, bánat és veszteség alatt, végre rálelek egy kicsi fényre. Meleget ad, körbevesz, átölel. Megért és megértet, lát és láttat, elfogad és befogad. Lassan csendesül a vihar, lassan megnyugszom én is, s ahogy átölelve oldódik, múlik a seb, leszek én is egyre békésebb.

Megértem, hogy nem tudom átírni a múltat, nem tudom megúszni a jelent, s nem tudom megmenteni a jövőt. Soká tart, de végre elfogadom: így kellett történnie, s már nem lázadok ellene. Meghagyom neked a te részed, és vállalom az én részem. Vállalom, hogy most én vagyok a megsebzett, és vállalom azt az utat, amerre ez a seb elvezet.


Ne kérd, hogy bocsássak meg. Mindennek megvan a maga ideje. Várj, és tiszteld az utam. Hisz nagy munkám van még szívemben a késeddel. Tűrd és fogadd el, hogy tetted egy ideig megbocsátatlan. Mint aki mérget kapott, s testén átvezetve reméli, nem hal bele, s egyszer majd megszabadul tőle, úgy küzdök most én a fájdalmammal, és indulok el messzire. Elhagylak, hogy megtaláljam elveszett magam, hogy törött darabjaimból újra egész legyek. Mindazt, amiről meséltem, még meg kell élnem; alá kell merülnöm, és minden szakaszát végig kell gyötrődnöm, mielőtt megbocsájtok neked. S te hidd és reméld, hogy az úton el nem veszek, hogy a sűrű erdőből kitalálok, rálelek a kicsiny fényre, és eljutok addig a pontig, ahol már nem kell kérned; mert én magamtól, magamból, szívem teljességéből és megértésem békéjéből, ha eljön az ideje,

neked... egyszer... majd... megbocsátok.

Képek: gettyimages.com, Elena Shumilova, Lengyel Balázs
 
    Szappanyos Orsolya, kapcsolattolmács. Egyéni és páros konzultáció - Kapcsolattolmácsolás
Az oldal valamint a Facebook oldal minden írása saját szellemi alkotás, amelyet szerzői jogok védenek. Megosztható változtatás nélkül, a szerző és forrás pontos megjelölésével. Köszönöm.
 
Kapcsolódó írások:
- Vérezz velem
- Egy blogger születése
- Fénykereső
- Bizalmam benned végtelen
 
< < <  A szív bölcsessége
 
Védd magad!  > > >
 
KAPCSOLAT


Szappanyos Orsolya kapcsolattolmács
Cím: Léleképítészet,
Budapest, II.kerület, Pasaréti út 12.
félemelet 2. kapucsengő: 12
E-mail: ragyoglak@gmail.com
Telefonszám: kérd e-mailben!
Skype: Ragyoglak

KERESÉS

 
KÖVESS A FACEBOOKON!

 
FÉNYÉKSZER
 
 


Copyright © 2014-2018. Minden jog fenntartva! Ragyoglak.hu | Szerzői jogok | Adatvédelmi Irányelvek
Kezdőlap - hirfolyam Kezdőlap - hírfolyam Likeold az oldalunkat!